Főételek
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Pestós rizottó recept
1. Először a szeletelt mandulát kissé megpirítjuk alacsony hőfokon, majd félretesszük, erre tálaláskor lesz csak szükségünk.
2. A vöröshagymát megtisztítjuk, felkockázzuk.
3. Egy lábasba tesszük az olívaolajat, és a receptben szereplő első vajmennyiséget. Ezen elkezdjük a hagymát dinsztelni. Figyeljünk oda, nem pirulhat meg a hagyma, csak üveges legyen!
4. Míg a hagyma a tűzhelyen van, és időnként átkeverjük, a rizst alaposan mossuk át.
5. Ha a hagyma megdinsztelődött a fent leírtak szerint, hozzáadjuk a rizst. Jól keverjük össze 1-2 percen át, hogy a rizs átmelegedjen, és mindenütt befedje a vaj.
6. Ezután a bort egyben hozzáöntjük, folyamatos keverés mellett teljesen fel kell vegye a rizs a bort, csak után jöhet az alaplé.
7. Ha a rizs felszívta a bort teljesen, először egy merőkanálnyi alaplevet öntünk hozzá. Most is addig keverjük, míg teljesen beszívja a folyadékot rizs, folyamatos keverés közben. Így tovább, szakaszosan adjuk hozzá a többi alaplevet is, míg a rizs állaga el nem éri kívánt állapotot kb. 15 perc alatt.
Figyelem! Ezalatt a lépés alatt folyamatosan kóstolnunk kell a rizst. Nem szabad túl keménynek lennie, de puhára főzni sem szabad a rizottót!
8. Ha jó a rizs, levesszük a tűzhelyről, 1 percre fedő alatt pihentetjük, hogy ne csapódjon majd ki a vaj, amit mindjárt hozzáadunk.
9. Most a receptúrában szereplő második vaj mennyiséget hidegen, felkockázva a rizsbe tesszük, és gyors mozdulatokkal elkeverjük benne, hogy ne csapódjon ki. Utána a Grana Padano-t ugyanígy keverjük el benne.
10. Az elkészült rizottó tetejére tegyük a pesto-t, szórjuk rá a pörkölt mandulát, és reszelt Grana Padano-t.
1. Szétbontjuk fürtökre a karfiolt, majd átmossuk.
2. Sós vízben puhára főzzük, de ne főzzük szét, túl puhára, mert még sütni is fogjuk!
3. A tejfölt simára keverjük, mellette zsemlemorzsát pirítunk egy serpenyőben.
4. Egy 20x25 cm-es tepsit vajazzunk ki.
5. A pirított morzsával kiszórjuk a tepsi alját, majd beletesszük a puhára főtt karfiolt.
6. Megszórjuk vékonyan a tetejét pirított morzsával.
7. Végül rászedjük a tejfölt, és elterítjük rajta.
8. Nyers morzsával vékonyan meghintjük.
9. 180 C-on, légkeverés nélkül sütőbe tesszük, és kb 35 perc alatt készre sütjük. Hideg tejföllel tálaljuk!
1. A fetát lereszeljük, az olívát apróra vágjuk.
2. Összekeverejük a fetát az olívával (ha száraz a feta, egy kiskanál tejföllel higíthatjuk).
3. A csirkemelleket bevágjuk, széthajtjuk, majd két fólia közé helyezve vékonyra klopfoljuk.
Ha fóliák közé téve klopfoljuk a húst, szépen egyben marad, nem trancsírozódik szét.
4. A hús mindkét oldalát egyenletesen, vékonyan besózzuk, beborsozzuk.
5. A fetát elosztjuk a csirkemelleken, becsomagoljuk a húsba.
6. Végül a tekercseket alufóliába csomagoljuk feszesen.
7. 180 C-os sütőbe tesszük légkeverés nélkül kb. 45 percig sütjük, ha a hús kisült, levesszük róla az alufóliát.
8. Az öntethez összekeverjük a joghurtot a tejföllel fokhagymát belenyomjuk, sózzuk, borsozzuk.
9. Végül a tekercseket felszeletelve, az öntettel, hasábburgonyával tálaljuk.
1. A padlizsánt félbevágjuk, kivágjuk a közepüket, majd kis talpat vágunk nekik. Serpenyőben kissé megpirítjuk őket.
2. A kivágott padlizsánbelsőt felkockázzuk, és egy tálba tesszük. A cukkinit is felaprítjuk, és a padlizsánbélhez adjuk.
3. A lilahagymát felaprítjuk, kevés olívaolajon megpirítjuk.
4. A húst a pirított hagymára tesszük, megpirítjuk rajta. Sózzuk, őrölt fehérborssal ízlés szerint fűszerezzük. Hozzáadjuk a zöldségeket, a fokhagymát is. Ízlés szerint utánízesítjük, sózzuk, borsozzuk.
5. Egy púpozott evőkanál liszttel összekeverjük, rápirítunk, főzőtejszínnel felöntjük.
6. Betöltjük a fél padlizsánokat a töltelékkel.
7. Bacont terítünk rájuk. Paradicsomot szeletelünk a tetejükre. Szeletelt füstölt mozzarellával beterítjük.
8. 200 C-on légkeverés nélkül sütjük, kb. 50 percen át.
9. Főtt bulgurral tálaljuk.
1. Hártyázzuk le, tisztítsuk meg a húst. Vékonyan, ízlésünk szerint sózzuk, borsozzuk be a szeleteket. Lefóliázva egy napig hűtőben érleljük.
2. Kevés olajon teljesen átsütjük a szeleteket.
3. Az almát és a körtét felkockázzuk, megtisztítjuk.
4. Cukrot karamellizálunk, aztán rárakjuk a felkockázott gyümölcsöket.
5. Kevés vörösborral felöntjük.
6. Rátesszük a vajat, és az áfonyalekvárt. Kissé besűrítjük a szószt.
7. A húsokat a szósszal, és túrófánkkal tálaljuk.
1. A szalonnát felkockázzuk, a bőrről levágjuk, serpenyőben megpirítjuk.
2. A vizet feltesszük főni a sóval és az olajjal, majd a lobogó vízbe dobjuk a tésztát. Kb 10-12 perc főzés után a tésztát leszűrjük, hideg vízzel átmossuk, lecsurgatjuk.
3. Az áttört túróval összekeverjük a tésztát.
4. A túróval összekevert tésztát a tányérra szedjük, tejfölt, pirított szalonnát teszünk rá ízlésünk szerint.
1. A vizet feltesszük főni a sóval és az olajjal, majd a lobogó vízbe dobjuk a penne tésztát. Kb 10-12 perc főzés után a tésztát leszűrjük, hideg vízzel átmossuk, lecsurgatjuk.
2. A vajat felhevítjük egy serpenyőben, és rádobjuk a felkockázott vöröshagymát, üvegesre pirítjuk, majd rányomjuk a fokhagymát is.
3. A laskagombát alaposan megmossuk, felkockázzuk, és a hagymára tesszük.
4. A gombát kissé megpirítjuk, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
5. Egyenletesen ráhintjük a lisztet, átforgatjuk, majd felöntjük a tejszínnel. Alaposan elkeverjük, kissé besűrítjük, majd lehúzzuk a tűzhelyről.
6. Ráborítjuk a tésztát a gombás szószra, és lassú tűzön összeforgatjuk. Miután a szósszal összekevertük a tésztát, azonnal tálaljuk az ételt, mert a tészta megszívja magát a tejszínnel, és ekkor az étel élvezeti értéke jelentősen csökken.
7. Tányérra szedjük, és füstölt, reszelt sajttal megszórjuk.
1. A savanyú káposztát alaposan átmossuk, majd annyi vízzel feltesszük főni, amennyi ellepi. Babérlevelet, és egész borsot adunk hozzá, majd kb egy órán át főzzük.
2. A húst is megmossuk, majd felkockázzuk.
3. Zsírt forrósítunk, melyre a felkockázott húst rátesszük, átforgatjuk, egy percig pirítjuk.
4. Felöntjük annyi vízzel, ami háromnegyedig ellepi a húst.
5. Beletesszük a felkockázott vöröshagymát, őrölt pirospaprikát, és beletörjük a fokhagymát, sózzuk borsozzuk, majd puhára főzzük a húst.
6. Mikor a hús készen van, a káposztát leszűrjük, és a kész húsra tesszük, majd összeforgatjuk azzal.
7. Tejföllel, friss fehérkenyérrel tálaljuk.
1. Vékonyan bedörzsöljük mindkét oldalát a lazacnak sóval, őrölt fehérborssal. Fedett dobozban egy napra hűtőbe tesszük.
2. Vajat hevítünk, intenzív hőfokon, fedő alatt pirosra sütjük rajta a pácolt lazac mindkét oldalát.
3. Gyorsan elkészítjük a mártást. Ehhez felaprítjuk a friss kaprot. A vajat felforrósítjuk, rádobjuk a kapribogyót, a friss kaprot, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Végül felöntjük a fehérborral, majd a tejszínnel, és a kész lazacra öntjük.
4. Tálaljuk párolt zöldség körettel, és öntsük le a mártással.
1. A paradicsomot felaprítjuk, a paprikát megmossuk, kicsumázzuk, és azt is felaprítjuk.
2. A vöröshagymát felkockázzuk.
3. A szalonnát felkockázzuk, levágjuk a bőrről. Lassú tűzön megpirítjuk. Mikor a szalonna üvegessé válik, kivesszük belőle a bőrt.
4. Rátesszük a felaprított vöröshagymát. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a pirospaprikát.
5. Vízzel felöntjük, hogy ne égjen meg a pirospaprika.
6. Beletesszük a felaprított paprikát, paradicsomot, és közepes hőfokon puhára főzzük.
7. Beletesszük a kolbászt, 5-10 perc alatt a kolbászt készre főzzük.
Tipp! Ha el szeretnénk kerülni, hogy túl zsíros legyen a lecsónk, a kolbászt megpiríthatjuk előzőleg serpenyőben, ekkor kiolvad a zsírja, és úgy, zsír nélkül tehetjük a lecsóba. Természetesen a kolbászt el is hagyhatjuk, vagy akár virslire is cserélhetjük.
8. Frissen, melegen tálaljuk!
1. A krumplit meghámozzuk, felszeleteljük, majd addig mossuk, míg a víz ki nem tisztul rajta.
2. A vöröshagymát felkockázzuk, majd olajon pirítani kezdjük.
3. Ha üvegessé vált a hagyma, sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a pirospaprikát.
4. Kevés vízzel felöntjük (kb 100 ml), hogy a paprika ne égjen meg.
5. A krumpliról leöntjük a vizet, és a hagymához tesszük a babérlevéllel együtt.
6. Vízzel felöntjük (kb 1200 ml).
7. Közepes lángon, lefedve addig főzzük, míg a borgonya megpuhul. Kb 30 perc.
8. Míg a burgonya fő, habarást készítünk. A liszthez adjuk a tejfölt, és simára, csomómentesre keverjük. Ha csomós marad, egy kevés vízzel hígíthatjuk.
9. Ízlésünknek megfelelően sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a majorannát is.
10. Behabarjuk a főzeléket. A forró léből egy merőkanálnyit folyamatos keverés mellett hozzácsurgatunk a habaráshoz, majd hozzáöntjük a felhígított habarást a krumplihoz. Egyenletesen elkeverjük benne.
11. Addig főttük, míg a kellő sűrűség ki nem alakul, a lisztes ízérzet el nem múlik. Ez 1-2 perc. Hozzáadjuk az ecetet, készre ízesítjük a főzeléket.
12. Saját zsírján pirított kolbásszal tálaljuk.
13. Akár a kiforrt kolbászzsírral lecsurgathatjuk a főzeléket tálaláskor.
1. A rizst alaposan átmossuk. Addig mossuk, míg a víz teljesen tiszta marad rajta, majd 20 percig áztassuk a vízben.
2. A májat forrásban lévő vízbe dobjuk, és 2-3 perc alatt átfőzzük, majd borsónyira kockázzuk.
3. Az olajon a vöröshagymát üvegesre pirítjuk, rányomjuk a fokhagymát is.
4. Hozzáadjuk a rizst, alaposan elkeverjük, majd felöntjük a vízzel. Innentől fogva kb 20-25 perc alatt közepes hőfokon főzve készül el a rizottó.
5. Hozzáadjuk a zöldborsót és a májat.
6. Felaprítjuk a gombát, és azt is hozzáadjuk.
7. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, alaposan elkeverjük, ügyelve hogyne törjük össze a rizst, majd lefedjük. Állni hagyjuk 5-10 percet.
8. Frissentálaljuk! Jó étvágyat!
1. A hámozott, megmosott burgonyát lereszeljük a reszelő apró lyukú felén.
2. Hozzákeverjük a tojást, a lisztet, ízlés szerint sót, borsot, összetört foghagymát, aprított petrezselymet, majd alaposan összekeverjük.
3. A csirkemellet kiklopfoljuk.
4. Picit sózzuk, vékonyan belisztezzük a húsokat.
5. Bekenjük a húsokat a bundával.
6. Forró olajban átsütjük a húsokat, közepes hőfokon.
7. A kisült húsokat tejföllel megkenjük, reszelt sajttal megszórjuk, rizs körettel tálaljuk.
1. Leszedjük a leveleket a káposztáról, levágjuk az elhalt részeket, megmossuk a leveleket.
2. A káposztaleveleket megforrázzuk a lobogó vízben kb 20-30 másodperc alatt.
4. Egy fazékban az olajon üvegesre pároljuk a rizst, majd a rizs tömegének duplájának megfelelő mennyiségű vízzel felöntjük. Enyhén besózzuk, majd fedő alatt, közepes hőfokon puhára főzzük a rizst. Ha megfőtt, átmossuk, félretesszük.
5. A vöröshagymát megpucoljuk, felaprítjuk. A foghagymát megpucoljuk.
6. Olajat melegítünk egy serpenyőben, a vöröshagymát rátesszük, ha a vöröshagyma üvegesre pirult, rátesszük a darált húst, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Ez annyit tesz, hogy addig ízesítjük, míg kóstolásra ízletesnek találjuk. Kicsit lehet intenzívebb a kelleténél, mert még rizs is kerül hozzá. Rátörjük a fokhagymát, és összepirítjuk pár perc alatt az egészet.
7. Ha elkészült a hús, a rizst hozzákeverjük. Majd ismét megkóstoljuk. Ha nem találjuk elég ízletesnek, még sózzuk, borsozzuk.
8. Egy kb 17x25 cm-es tepsit vékonyan kikenjük olajjal. A tepsi aljába terítjük a kelkáposzta levelek felét, majd eloszlatjuk rajta a tölteléket, és a maradék kelkáposztalevéllel befedjük a tölteléket.
9. A tejfölt kevés vízzel kikeverjük, és eloszlatjuk a levelek tetején.
10. Előmelegített, 180 C-os sütőben kb 50 perc alatt készre sütjük rakott kelt.
Akkor jó, mikor a villát beleszúrva, a leveleken akadály nélkül át tudjuk szúrni.
Felkockázva, tejföllel tálaljuk.
1. A vöröshagymát megtisztítjuk, és finomra aprítjuk.
2. Kevés olajon megpirítjuk a hagymát.
3. Hozzáadjuk a zöldbabot.
4. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
5. Vízzel felöntjük, összekeverjük.
6. Fedő alatt kb 10-15 perc alatt omlósra pároljuk a babot.
7. Most elkészítjük a habarást. A tejfölt, a lisztet, és a pirospaprikát csomómentesre keverjük egy habverő segítségével.
8. A habaráshoz folyamatos, gyors keverés mellett hozzácsurgatjuk a bab levét - ezzel hőkiegyenlítünk-, majd a habarást a babhoz keverjük, visszatesszük a tűzhelyre, és főzelék állagúra sűrítjük.
Ha túl sűrű lesz a főzelék, víz hozzáadásával állítjuk be a sűrűséget!
9. Ízlésünk szerint után ízesítjük sóval, borssal. Esetleg tejföllel, fűszerpaprikával díszítve tálaljuk.
1. A tésztát enyhén sós, olajos vízben kb 10-20 perc alatt készre főzzük, majd leszűrjük, átmossuk.
2. Az olíva olajat felhevítjük, közben a bacont felcsíkozzuk.
3. A felhevített olajra tesszük a bacont, borsot.
4. Rátesszük a fokhagymát, lisztet, és gyorsan összekeverjük, majd fél-egy percig pirítjuk. Ügyeljünk, hogy ne égjen meg a liszt!
5. Tejszínnel felöntjük, híg tejföl állagúra sűrítjük a szószt rövid idő alatt, majd ízlés szerint sózzuk.
6. A főtt, lecsöpögtetett tésztát alaposan belekeverjük a szószba.
Tipp! Csak a szükséges mennyiséget keverjük be, amit rögtön tálalunk is, mert ha állni hagyjuk a tésztát a szószban, a tészta felszívja a tejszínt, és ekkor már nem lesz ízletes a spagettink!
7. Parmezánnal alaposan megszórva tálaljuk!
1. A vöröshagymát megtisztítjuk, és finomra aprítjuk.
2. A hagymát az étolajon pár perc alatt, közepes hőfokon megfonnyasztjuk, de nem pirítjuk!
3. A kiolvasztott, lecsurgatott gyalult tököt hozzáadjuk a fonnyasztott hagymához.
4. Felöntjük az alaplével, hozzáadjuk az ecetet.
5. A kaprot apróra vágjuk, hozzáadjuk a tökhöz.
6. Fedő alatt kb 10-15 percig pároljuk a tököt.
7. Habarást készítünk. A liszthez lassan, folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a tejszínt. Addig keverjük, míg teljesen sima nem lesz a habarás.
8. A habarást folyamatos, gyors keverés mellett hozzáadjuk a tökhöz, majd főzelék állagúra sűrítjük. Végül ízlés szerint fűszerezzük sóval, cukorral, borssal, ecettel.
9. Kaporral díszítve tálaljuk.
1. A mirelit parajt kiolvasztjuk, lecsöpögtetjük.
2. A zsemlét felkockázzuk, beáztatjuk a tejszín és a víz keverékébe.
3. Olajat hevítünk, gyorsan hozzákeverjük a lisztet, hogy teljesen sima, csomómentes legyen.
4. Belenyomjuk a fokhagymát, majd beletesszük a felengedett, lecsöpögtetett spenótot. Alaposan összekeverjük!
5. Hozzáadjuk a beáztatott zsemlét, ezzel is alaposan elkeverjük.
6. Ízlésünknek megfelelően sózzuk, borsozzuk, majd alaposan összeturmixoljuk.
7. Tükörtojással tálaljuk. Jó étvágyat!
1. A burgonyát meghámozzuk, karikákra vágjuk.
2. Forrásban lévő, enyhén sós vízben kb 15 perc alatt előfőzzük a burgonyát, majd egy szűrőben hagyjuk lecsurogni.
3. Közben szintén kb 15 perc alatt a tojásokat keményre főzzük, majd hideg vízzel lemossuk, héját eltávolítjuk, és ezt is karikázzuk.
4. A kolbászt is felkarikázzuk, valamint a tejfölt nagyon enyhén besózzuk, kikeverjük.
5. Kivajazzunk egy kb 17x25 cm-es, minimum 5 cm magas peremű tepsit.
6. A tepsibe rétegezzük a hozzávalókat. Először egy réteg krumpli, majd tojás, kolbász, végül enyhén sózott tejföl.
7. Újra krumpli, tojás, kolbász, és a tejföl jön.
8. Végül burgonya, vékony tejföl, és reszelt sajt következik.
9. Légkeverés nélkül 45 percet sül 180 C-on, majd további 20 percet sütjük 200 C-on. Felvágás előtt hagyjuk teljesen kihűlni, azonban újramelegítve fogyasszuk!
1. Felcsíkozzuk a szalonnát.
2. Lereszeljük a burgonyát egy kis lyukú reszelőn, majd alaposan kinyomkodjuk a levét.
3. Hozzáadjuk a tojást, sót, lisztet, vizet, és a nokedlitésztánál valamivel keményebb tésztát készítünk. A liszttel állítsuk be a massza keménységét.
4. Egy nagy fazékban, amiben egyszerre meg tudjuk főzni az összes sztrapacskát, vizet forralunk. Mikor forr, beleszaggatjuk egy nokedliszaggatóval a masszát, és pár percig főzzük. Egész pontosan addig kell főznünk, míg kóstoláskor azt érezzük, hogy a burgonya megfőtt a galuskákban. Ha megfőtt, leszűrjük, de nem mossuk át!
5. Egy serpenyőben a kevés sertészsíron megpirítjuk a szalonnát. A szalonnacsíkokat, ha megpirultak, a zsír nagyobb részével kiszedjük a serpenyőből egy tálba.
6. A serpenyőben hagyott zsírra rácsipkedjük a juhtúrót - figyeljünk, hogy ne legyen nagy hőfokon a serpenyő, csak közepesen, mert megéghet a túró! Egy fakanállal kevergetve elkeverjük a zsírral. Hozzákeverjük az áttört fokhagymát, az enyhén sózott tejfölt, és közepes hőfokon összerottyantjuk.
7. A juhtúrós-tejfölös keverékbe beleforgatjuk a galuskákat, összemelegítjük vele.
8. A szalonnacsíkokkal díszítve, tejföllel csurgatva tálaljuk, a szalonnacsíkok alatt lévő zsírt a sztrapacskára csurgatjuk.